Ezért nem érzed jól magad a bőrödben, bár látszólag minden rendben…

 

– A természet hiánya alattomosan lop ki belőlünk valami fontosat!

 

 

 

Láthatatlan hiány

 

Nem fogsz egyik napról a másikra megbetegedni, ha nem mész ki a természetbe.

 

Nem fog rád dőlni a világ, ha hetekig nem lépsz füves földre.

 

Nem lesz látványos, sőt...

 

És épp ez benne a veszélyes.

 

Mert ami elmarad, az csendesen marad el.

 

Nem történik semmi különös.

 

Csak kicsit türelmetlenebb leszel.

 

Kicsit nehezebben alszol.

 

Kevésbé érintenek meg a dolgok.

 

Fáradtabban ébredsz.

 

Többet forgatod a telefonod.

 

Kevesebbet nevetsz.

 

Nincs kedved elindulni sehova.

 

De ez csak a „szokásos” – mondod.

 

A lélek nem kiabál. -Elhalkul...

 

A természet hiányát nem mindig fájdalomként érezzük. Inkább valami elmaradásként.

 

Mint amikor nem kapsz választ egy kérdésre.

 

Mint amikor valami fontosra nem jutsz el időben.

 

Mint amikor szeretnél visszamenni egy helyre, de nem emlékszel merre van.

 

Az ember lelke emlékszik arra, honnan jött.

 

A test is.

 

De ha nem hallod meg őket, ők azt is elfogadják.

 

Csak lassan visszahúzódnak. Elcsendesednek.

 

Elvesztett természet = elvesztett természetesség

 

Amikor elszakadsz a természettől, valójában saját magad természetességét veszted el.

 

Nem veszed észre, de:

 

• már nem hallgatod a tested jelzéseit, csak „kibírod”,

 

• nem mozdulsz, csak ülsz,

 

• nem vagy jelen, csak kattintgatsz.

 

Kívül zaj van, belül csend.

 

De ez nem a jóféle csend...

 

Nem a nyugodt, mély erdőcsend.

 

Hanem az üres, kihűlt, visszhang nélküli csend.

 

És most képzeld el, mi történhetne...

 

Mi lenne, ha ma délután, este, vagy hétvégén kilépnél az ajtón – csak egy mezőig, egy fasorig, egy kiserdőig?

 

Mi történne, ha csak húsz percig a fák között lennél, hallgatva, ahogy a levelek beszélgetnek?

 

Talán semmi különös.

 

Csak könnyebb lenne a mellkasod.

 

Csak újra éreznéd, hogy van levegő.

 

Csak elmosolyodnál egy madárhangon.

 

Csak elindulna valami belül – hazafelé...

 

Nem leszel azonnal más ember.

 

Csak elkezd visszatérni az, aki mindig is voltál.

 

A természet nem ítél meg, amiért elhanyagoltad.

 

Nem kér számon. Nem haragszik.

 

Csak hív.

 

Mindig hív.

 

Csendesen. Türelmesen.

 

És amikor végre odamész, nem kérdezi:

 

-"Miért csak most jöttél?"

 

Csak körbeölel.

 

Megérkeztél.

 

Zárásként egy apró felismerés, ami mindent átírhat

 

A természet nem „kikapcsolódás”. Nem „program”.

 

Hanem újrakapcsolódás – azzal, aki mindig is benned volt.

 

És ez nem luxus. Nem is egy furcsa hóbort.

 

Ez a lelked egyik legmélyebb szükséglete.

 

Ha ezt elhiszed, egyetlen lépés is elég, hogy újra kapcsolódj.

 

Nem kell hozzá több idő. Csak más döntés.

 

És onnantól a természet újra adni kezd.

 

Neked, és rajtad keresztül másoknak is...

 

 

Baráti Üdvözlettel

 

Hajdó Zsolt